Igazán nehezen hihető, hogy ezt egy nő írta.
Pedig igen.
Na, nem azért, mintha a nők gyengébb szellemi képességűek lennének mint a férfiak.
Ellenkezőleg.
Sőt, szenzibilisebbek.
Mitchell férfialakjai valódi férfiak, gondolkodásukban, motivációikban, lelki megnyilvánulásukban.
És humorukban, női cinizmusukban( Rhett).
De tudomásul kell venni, hogy Austen, a Brontë nővérek és Mitchell évszázadában szellemileg és egzisztenciálisan erős patriarchális ellenszél fújdogált homokot a szemükbe.
Sem a társadalmi helyzetük, sem a férfi-evidenciától táplált, hivatalos irodalmi kurzus nem adott nekik( és másnak se nagyon) igazságos ringet.
Ha pedig néhányan, ennek ellenére, megérkeztek a Magaslatokra, akkor jobb esetben agyonhallgatták, rosszabb esetben, összekacsintva, kicsúfolták őket.
(na de ma sincs ez másként...
Nem elég jó írónak, művésznek lenni, haverkodás, "beágyazódás nélkül" nem nagyon fogsz megjelenni. Agyonhallgatnak a "befutottak".
Esetleg megdícsérnek, jóindulatú, vállveregetéssel, mint az óvodást az anyák napi műsor után:" ügyes...ügyes...")
Margaret Mitchell valami olyat regényt írt, amit még Jane Austen, illetve Emily Brontë sem tudott( vagy akart) ennyire kidolgozni:
a polifónikus( több karakteres) történelmi nagyregény műfaját végig, egyenletes és magas színvonalon tartani, és magabiztosan, lebilincselő mesélőkedvvel űzni.
(pedig az Üvöltő szelek és a Büszkeség és balítélet is brilliáns!)
És még többet is tett.
Merő félreértés, hogy Mitchell regénye "romantikus" lenne.
Romantika és realizmus, kéz a kézben sétálgat ugyan, keresztbe-kasba, a XIX. század stílusmintás szőnyegén,
de Margaret kemény, mint a Rolling Stones.
Szilárd, mint hősnője.
Bár az írónő karakterei nem esnek át jellemfejlődésen, és messze áll tőle Zola vagy Tolsztoj szikár realizmusa, szókimondása mégis
leplezetlen,
fensőséges és őszinte rasszizmusa( amiért Magyarországon be is volt egy időben tiltva), főhőseinek pragmatikus, realista törtetése, gyakori cinizmusa, iróniája elgondolkodtatja az embert:
Mitchell átlát a szitán.
Rhett Butler, Scarlett O'Hara és Ashley Wilkes figurái sokkal összetettebbek annál, hogy a regényt romantikusnak, Mitchellt pedig átlagosnak tekintsük.
Bújkáló lelkek az Ő hősei.
Szavaik mögött ellentétes tettek, gondolatok rejtőzködnek.
A fiatal Scarlett a regény elején egy fantomba lesz szerelmes.
Üres pohárból kívánja oltani szomját...
Nem Ashley-be, hanem a saját fejében, lelkében legyártott szerelemben hisz.
A vonzódás mindig ösztönös ugyan, de a szerelem " fejben dől el": engedélyt ad rá szívünk, lelkünk.
És a fejünk is. Racionálisan.
Scarlett ösztönösen "kiválasztotta" Ashley-t, mint szerelmének tárgyát.
A többi...már menetrend szerint indult el lelkében, mint a vonat, ami kihúz a pályaudvarról.
Döntéseink zöld szemafort adnak a "szerelemv-vonatnak".
Pedig Ashley Wilkes Rhett-hez képest valóban szerény képességű: pusztán csak egy valóban jó, ámde mégis kiszámíthatóan egyszerű ember.
Olyan homogén szürke, mint az októberi látóhatár.
Homo moralis simplex.
Mitchell zseniális egy nő, az biztos...
Ráadásul kitartó!
A szerelmi szálak könnyed felvázolása mellett lépésről lépésre képes bemutatni mindenközben az öngerjesztő, férfias polgárháborús előkészületeket, női szemmel.
Rhett.
Rhett Butler nem az a típus, akivel az olvasó tartós barátságot kívánna kötni.
Mégis ő a legjobb lélek a regényben.
Amellett pedig állandó "mozgásban van"!
Scarlett mellett,
aki " sorsának elébe fut..."
Cselekvő hős, a sodródó Wilkes mellett.
Kevés olyan jó ember van, mint a Cinizmus és irónia-önírónia mögé bújó Rhett.
Ráadásul még gazdag, jóképű és példás édesapa is.
Jellemfejlődése árnyalt, a regény végén láthatóvá válik a Semmiből.
Oka: gyermeke.
A gyermekáldás után lelkileg tovább emelkedik: az őt megszóló asszonyokkal is végtelenül kedves.
Szívből.
Szeret Élni, szellemes( amikor ő szellemes, Margaret Mitchell szellemes)
és szókimondó.
Rhett: Láng!
Riválisai: füst.
( hozzá képest napjaink jóképű, szellemes fiatalemberei: üresen kongó, csinos testi abroncsú hordók...tele különféle, meg nem élt kocsmai bölcsességekkel).
Rhett kártyázik az Élettel.
És jól kártyázik.
Vagyonnal, nővel, történelmi-háborús kihívásokkal.
Háborús szerepe kettős, de már itt is fülöncsíphető a "rosszfiú" álarca mögötti, melldöngetés nélküli hazafi.
Rhett Scarlettet első perctől kiismeri, mint saját tenyerén a barázdákat.
Ennek tudatában, mindezek ellenére:
Szereti.
IGAZÁN SZERETI !
A rosszal együtt.
Jó kis lecke...nem hétköznapi lecke...kedves Olvasó...
Margaret Mitchell hegyibeszéde ez.
Ugyanazt halljuk ki Rhett-jéből, mint a hozzá a legkevésé sem hasonló Pál apostól tanításából:
"A ( szerelmi)Hit a Szeretet által tevékeny".
Rhett a szeretet által: tevékeny.
De szégyelli: ezért cinikus.
Apaként pedig beleszeret az Egész Világba!
Istenem....
Éppúgy mint Austen "gőgös"Darcy-ja: némán teszi a jót. Esetleg szellemes fecsegéssel hallgatja agyon.
A "hivatásos"keresztények elbújhatnak a néma, világi, anonim úriemberek( Darcy)és segítőkész, érzékeny szerencselovagok( Rhett) mellett.
Legalábbis teljesítményben biztos.
Scarlett pedig, bár nem tanul meg a regény végéig alapvető dolgokat, az egyik legszerethetőbb nő a regény-irodalomban.
Mindent Tará-ért, a Földért és a Családjáért tesz.
Amikor a háború után összeházasodik Taráért egy Iparos Malacpersellyel...amikor megöli az erőszakoskodó katonát...amikor sebes kezeivel tépi a gyapotot...amikor szerelme feleségét menti...amikor függönyből varr ruhát, hogy vonzó öltözékben az adót megszerezze....
Akaratereje, esze, kíméletlen élni akarása emeli kortársai fölé.
Az Élet: harc.
Scarlett O'Hara pedig sosem adta fel.
Soha.
Ez a jó az egészben.
Ezért csodálatos könyv:
az Akaraterő regénye.
És sajnos...a késői megbecsülésé.
Sikerült neki.
És nem sikerült neki.
Van mit tanuljunk belőle...
( a könyv átvehető az Emmanuel szekéren, ajándékba, 2 példányban, hétfőtől)